RÓLAM

Köszöntök minden kedves látogatót az oldalon, engedjétek meg, hogy írjak magamról pár sort :)

 A mandala festéssel 2017-ben kezdtem el foglalkozni az egyetem mellett. Az első pár alkotás ajándék jelleggel készült és később a sok pozitív visszajelzés hatására született meg maga a Szakállas Mandala.

Az oldal fő profilját kézzel készített mandala ékszerek és kövek adják, melyeket kikapcsolódásként készítek szabadidőmben. Alapanyagaim kezdetben kövek voltak, melyekre akril festékkel festettem a mintákat, illetve polymer clayt, vagyis süthető gyurmát is elkezdtem alkalmazni, amit többnyire az ékszer készítésnél használok fel, a könnyű formázhatósága miatt. Az oldalra feltöltött kész alkotások megvásárolhatóak, amennyiben még megvannak, illetve nem rendelésre készültek. Az előre legyártottak mellett természetesen rendelés alapján is szívesen vállalok munkát előzetes egyeztetést követően (színek, forma, anyag, ár, stb.)

Remélem az alkotások elnyerik a látogatók tetszését, nagy öröm számomra az alkotás lehetősége, de még nagyobb a pozitív visszajelzés.